Világmagány

Egyedül bóklászó paprikajancsik vagyunk. Az egész felfoghatatlan világunk minden alkotóeleme mélabús magányban tengeti évmillióit vagy éppen perceket. Egy emberi élet a gyönyörűen szétfröccsenő szupernóvának csupán egy pillanatnyi kacaj, nekünk meg a rongyos életünk, amit húzunk magunkkal, a nehéz batyunkat vonszoljuk ami éppen jutott nekünk. Lehetünk mongol pásztorfiú,vagy egy tiroli kastélyban tengődő nemes család sarja,az életünk alapjaiban nem fog különbözni. Magányos barangolás az emberekkel kibélelt rémisztő világban, mesterségesen kivilágított halálketrceken keresztül,vagy éppen elsüllyedni a hegyoldalban a nyájas tehenekkel.  A csillagok se barátkoznak egymással, nem borulnak egymás ölébe, miért pont nekünk kéne a többi emberlény nyakába ugrani? Ha az egész világmindenség nem így működik, miért pont nekünk kéne így lavírozni? Természetesellenes, sőt világellenes a társas érintkezés! A legszomorúbb viszont nem ez a tény,hanem az, hogy a nyomorult életünk másról se szól, csak arról hogy próbáljuk koldulni a minél több emberállati kapcsolatunkat. Mert azt hisszük ez a természetes, mert mindenki más így csinálja.Emberek nélkül is lehetsz ép ember! Talán az életünk is akkor kezdődik el, mikor az utolsó ember is hátat fordított nekünk… Egyedül bóklászó paprikajancsik vagyunk.